Hogyan beszélj a gyerekkel a terrorizmusról

gyerekpszichologus trauma feldolgozas terapiaSzeptember 11-én nehéz nem a gondolni a terror eseményekre. Mi arra is kíváncsiak voltunk, hogy hogyan beszéljünk erről a gyerekeinkkel? Dr. Nuridsány Eszter gyermekpszichiáterrel jártuk körbe a témát.

http://goodstuff.hu/2016/09/10/hogyan-beszelj-a-gyerekkel-a-terrorizmusrol/

Az elmúlt egy évben többször érte Európát terrortámadás. Elég csak Párizsra, Brüsszelre vagy Nizzára gondolnunk. Döbbenten álltunk az események előtt, amelyek sokkoltak minket. De mi a helyzet azokkal, akik még fel sem fogják, hogy mi történik a világban? Hogyan beszéljünk a terrorizmusról a gyerekekkel ? Dr. Nuridsány Eszter gyermekpszichiáterrel beszélgettem.

Fontos beszélni a terrorizmusról ?  

tragedia trauma gyermekpszichiaterSokszor nem tudhatjuk, hogy mi játszódik le gyermekünk fejében: mit tud, azt hogyan tudja, vannak-e esetleg félelmei. Kiemelném, hogy leginkább 6 éves korig, de akár 10-12 éves korig is érdemes erről beszélni, mert amiről nincsen információja,, azt ő maga fogja kipótolni a fantáziája segítségével. A gyerekeknek ez a képessége hihetetlenül jól működik, ami viszont elég veszélyes lehet, hiszen a fantázia általában sokkal drasztikusabb képet fest le, mint a valóság, mert a gyerek félelmeit vetíti ki. Azért is érdemes vele erről beszélni, hogy ne NEKI kelljen kitalálnia, és ne maradjon egyedül a félelmeivel.

Akkor jobb, ha a szülő hozza fel a témát?

Ha a gyerekünk nem érdeklődik, kérdezősködik magától egy témában, nem azt jelenti, hogy nem foglalkoztatja. Fel lehet és fel is kell hozni ezt a témát. Amiben kis óvatosságra intem a szülőket, hogy nem kell információkkal elárasztani a gyerkőcöt. Nem szakértőket szeretnénk csinálni belőlük, hanem a szorongásukat csökkenteni.

Inkább kérdezzünk: Ő mit hallott erről? Van-e erről szó az iskolában? Mit mondanak mások, ő mit gondol erről? Ha van benne félelem a témával kapcsolatban, akkor ezáltal a felszínre tud kerülni. Tényszerűen kell beszélni, és a lehető legkevesebb indulattal. A nonverbális kommunikáció a teljes kommunikáció 65%-át teszi ki, annak nagyobb a jelentősége, hogy hogyan mondunk valamit, tehát ha nagyon indulatosak vagyunk az fog érződni, ha félünk, akkor az.

Hány éves kortól érdemes erről beszélni, és mennyire fontosak a részletek?

4-5 éves korig nem nagyon fogják érteni, mi történik. Ők elsősorban az általunk közvetített hangulatokra fognak érzelmileg reagálni,, nem pedig a hírekben hallottakra. Ha a szűlő nagyon megijed, összerezzen egy-egy ilyen kapcsán, a gyerek ezeket fogja felfogni és ő is félni kezd.

Maradjunk most a kicsiknél. Én mikor láttam a párizsi merényleteket, napokig nem tudtam magamhoz térni. Felnőttként is döbbenten álltam a történtek előtt. Eszembe jutottak az unokaöcséim. Lehet, hogy ők is látták ugyanazokat a képeket. Nem tudom mit mondhattam volna nekik, ha megkérdezik mi történt…

Alapvetően az a fontos, hogy az életkornak megfelelően beszéljünk a témáról.  Egyszerű szavakat használjunk: „vannak rossz emberek, akik rossz dolgokat csinálnak, és ez nagyon sajnálatos, de szerencsére mi most itt vagyunk és biztonságban vagyunk”. A félelem nagyon rossz tanácsadó, ne a rettegés itassa át az életünket. Fontos, hogy a gyereknek ezt a nyugalmat adjuk át, hogy ő békésen tudjon a saját dolgaival foglalatoskodni. A kamasz gyerekeknél már konkrétabban fogalmazhatunk, nevén nevezve a szereplőket, eseményeket.

És ha látom, hogy fél…

Ölelje meg! Ez az első lépés. A lényeg, hogy biztonságban érezze magát, tudja, hogy ott vagyunk. Majd kezdjünk el vele arról beszélgetni, hogy mit látott, mitől ijedt meg. Fontos, hogy tisztában legyünk vele, mi játszódik le benne, hogy arra tudjunk választ adni.

Tájékozódjunk! Tehát ne csak információ morzsából rakjuk össze a véleményünket. Ne hagyjuk, hogy, gondolatainkat a témában főleg a média által sokat közvetített hírek töltsék ki. De ne felejtsük el, hogy életünkben sok más dolog is van, amire koncentrálnunk kell: a munkánk, a családunk. Ezekkel foglalkozzunk elsősorban, ne a félelmeink uraljanak minket.

Mi történik, ha a szülő is fél?

A gyerekek radarjai nagyon élesek, azonnal érzékelni fogják, hogy a szülő mit érez, ezért fontos, hogy mit közvetítünk feléjük. Amennyire megoldható, ne a félelem legyen az. A félelem bezárja őket a saját kis világukba, ami rettentően nyomasztó lehet. Gyakran nem is mesélnek a bennük zajló folyamatokról. Egy későbbi életkor az, amikor ők elmondják a szülőknek, hogy mit gondolnak, amennyiben a szülő nyitott és elérhető, és megvan közöttük az a magas fokú bizalom, hogy bármiről lehet beszélgetni.

Mi történik akkor, ha kérdezzük, de nem válaszol?

Előfordulhat, hogy túlzottan megijedt a témától, és ez blokkolja le. Ha a tanárnő vagy óvónő mondott valami olyat, hogy erről a témáról nem beszélünk, akkor a gyerekeknek egy ilyen instrukció parancsként ivódik be. Viszont ez azért veszélyes, mert bennük maradnak az érzéseik. Ilyenkor segíthetünk abban, hogy mi mesélünk arról, mit gondolunk, mit érzünk a témával kapcsolatban.

Mit tegyen a szülő akkor, ha a gyerek megkérdezi: anya, apa minket is érinthet a dolog?

Hamis illúziókba kergetni a gyereket bármilyen témában, legyen az a nagyszülők halála vagy saját halálunk, nem szabad. (Természetesen ezt is életkornak megfelelően érdemes megvitatni.) A mi kultúránkban a halál sajnos tabu téma. Pedig amiről nem beszélünk, vagy csak homályosan, az elviheti a gyerek gondolatait messzire.

Ha erről tudunk megnyugtatóan beszélni, és megértetni vele, hogy igen, létezik ilyen, de ennek nagyon kicsi az esélye, megadjuk a gyermek számára azt a biztonságérzetet, hogy mi ennek az információnak,, ennek a tudásnak a birtokában vagyunk, és ezáltal a gyerek át tudja adni ennek az egész kérdéskörnek a felelősségét és a súlyát a szüleinek. Ezáltal nem kell tovább gondolkodnia, túlgondolnia a témát.

Mivel tudja még a szülő megvédeni a gyermekét?

Ha egy kisgyerek lát egy ilyet a tévében –és valljuk be, igen erőteljes képeket mutatnak főműsor időben – az számára nagyon traumatikus élmény, és nem fog tudni vele mit kezdeni. Körülbelül 4 éves korig a halál fogalmát sem értik. Attól függetlenül, hogy történnek ilyen dolgok a világban, fontos, hogy ne kapjanak nagy dózisban az ilyen hírekből, mert akkor az ezektől való félelem túlsúlyba kerül ahelyett, ami egy ilyen korú gyerek életét ki kellene, hogy töltse: a játék. Ezért is fontos, építő jellegű, ha pl. a vacsorát együtt töltik, beszélgetnek és a televíziót, a rádiót kikapcsolják közben. Az ilyen tevékenységek fogják a stabilitást megadni egy fejlődő emberkének.

Nuridsány gyermekpszichológusAmikor beszélgetünk a gyerekkel, akkor ne csak a problémát hangsúlyozzuk ki, hanem beszéljünk a lehetőségekről is. Mondjuk el neki, hogy sok ember dolgozik azon, hogy ilyenek ne történjenek meg. Egy felnőtt válasza mindig nyugtató, mert a gyerek úgy érzi, hogy rend van a világban és ők kézben tartják a dolgokat.

'