Hogyan beszélj a gyerekkel a terrorizmusról

Szeptember 11-én nehéz nem a gondolni a terror eseményekre. Mi arra is kíváncsiak voltunk, hogy hogyan beszéljünk erről a gyerekeinkkel? Dr. Nuridsány Eszter gyermekpszichiáterrel jártuk körbe a témát.

http://goodstuff.hu/2016/09/10/hogyan-beszelj-a-gyerekkel-a-terrorizmusrol/

Az elmúlt egy évben többször érte Európát terrortámadás. Elég csak Párizsra, Brüsszelre vagy Nizzára gondolnunk. Döbbenten álltunk az események előtt, amelyek sokkoltak minket. De mi a helyzet azokkal, akik még fel sem fogják, hogy mi történik a világban? Hogyan beszéljünk a terrorizmusról a gyerekekkel ? Dr. Nuridsány Eszter gyermekpszichiáterrel beszélgettem.

Fontos beszélni a terrorizmusról ?  

Sokszor nem tudhatjuk, hogy mi játszódik le gyermekünk fejében: mit tud, azt hogyan tudja, vannak-e esetleg félelmei. Kiemelném, hogy leginkább 6 éves korig, de akár 10-12 éves korig is érdemes erről beszélni, mert amiről nincsen információja,, azt ő maga fogja kipótolni a fantáziája segítségével. A gyerekeknek ez a képessége hihetetlenül jól működik, ami viszont elég veszélyes lehet, hiszen a fantázia általában sokkal drasztikusabb képet fest le, mint a valóság, mert a gyerek félelmeit vetíti ki. Azért is érdemes vele erről beszélni, hogy ne NEKI kelljen kitalálnia, és ne maradjon egyedül a félelmeivel.

Akkor jobb, ha a szülő hozza fel a témát?

Inkább kérdezzünk: Ő mit hallott erről? Van-e erről szó az iskolában? Mit mondanak mások, ő mit gondol erről? Ha van benne félelem a témával kapcsolatban, akkor ezáltal a felszínre tud kerülni. Tényszerűen kell beszélni, és a lehető legkevesebb indulattal. A nonverbális kommunikáció a teljes kommunikáció 65%-át teszi ki, annak nagyobb a jelentősége, hogy hogyan mondunk valamit, tehát ha nagyon indulatosak vagyunk az fog érződni, ha félünk, akkor az.

Hány éves kortól érdemes erről beszélni, és mennyire fontosak a részletek?

4-5 éves korig nem nagyon fogják érteni, mi történik. Ők elsősorban az általunk közvetített hangulatokra fognak érzelmileg reagálni,, nem pedig a hírekben hallottakra. Ha a szűlő nagyon megijed, összerezzen egy-egy ilyen kapcsán, a gyerek ezeket fogja felfogni és ő is félni kezd.

Maradjunk most a kicsiknél. Én mikor láttam a párizsi merényleteket, napokig nem tudtam magamhoz térni. Felnőttként is döbbenten álltam a történtek előtt. Eszembe jutottak az unokaöcséim. Lehet, hogy ők is látták ugyanazokat a képeket. Nem tudom mit mondhattam volna nekik, ha megkérdezik mi történt…

Alapvetően az a fontos, hogy az életkornak megfelelően beszéljünk a témáról.  Egyszerű szavakat használjunk: „vannak rossz emberek, akik rossz dolgokat csinálnak, és ez nagyon sajnálatos, de szerencsére mi most itt vagyunk és biztonságban vagyunk”. A félelem nagyon rossz tanácsadó, ne a rettegés itassa át az életünket. Fontos, hogy a gyereknek ezt a nyugalmat adjuk át, hogy ő békésen tudjon a saját dolgaival foglalatoskodni. A kamasz gyerekeknél már konkrétabban fogalmazhatunk, nevén nevezve a szereplőket, eseményeket.

És ha látom, hogy fél…

Tájékozódjunk! Tehát ne csak információ morzsából rakjuk össze a véleményünket. Ne hagyjuk, hogy, gondolatainkat a témában főleg a média által sokat közvetített hírek töltsék ki. De ne felejtsük el, hogy életünkben sok más dolog is van, amire koncentrálnunk kell: a munkánk, a családunk. Ezekkel foglalkozzunk elsősorban, ne a félelmeink uraljanak minket.

Mi történik, ha a szülő is fél?

A gyerekek radarjai nagyon élesek, azonnal érzékelni fogják, hogy a szülő mit érez, ezért fontos, hogy mit közvetítünk feléjük. Amennyire megoldható, ne a félelem legyen az. A félelem bezárja őket a saját kis világukba, ami rettentően nyomasztó lehet. Gyakran nem is mesélnek a bennük zajló folyamatokról. Egy későbbi életkor az, amikor ők elmondják a szülőknek, hogy mit gondolnak, amennyiben a szülő nyitott és elérhető, és megvan közöttük az a magas fokú bizalom, hogy bármiről lehet beszélgetni.

Mi történik akkor, ha kérdezzük, de nem válaszol?

Előfordulhat, hogy túlzottan megijedt a témától, és ez blokkolja le. Ha a tanárnő vagy óvónő mondott valami olyat, hogy erről a témáról nem beszélünk, akkor a gyerekeknek egy ilyen instrukció parancsként ivódik be. Viszont ez azért veszélyes, mert bennük maradnak az érzéseik. Ilyenkor segíthetünk abban, hogy mi mesélünk arról, mit gondolunk, mit érzünk a témával kapcsolatban.

Mit tegyen a szülő akkor, ha a gyerek megkérdezi: anya, apa minket is érinthet a dolog?

Hamis illúziókba kergetni a gyereket bármilyen témában, legyen az a nagyszülők halála vagy saját halálunk, nem szabad. (Természetesen ezt is életkornak megfelelően érdemes megvitatni.) A mi kultúránkban a halál sajnos tabu téma. Pedig amiről nem beszélünk, vagy csak homályosan, az elviheti a gyerek gondolatait messzire.

Mivel tudja még a szülő megvédeni a gyermekét?

Ha egy kisgyerek lát egy ilyet a tévében –és valljuk be, igen erőteljes képeket mutatnak főműsor időben – az számára nagyon traumatikus élmény, és nem fog tudni vele mit kezdeni. Körülbelül 4 éves korig a halál fogalmát sem értik. Attól függetlenül, hogy történnek ilyen dolgok a világban, fontos, hogy ne kapjanak nagy dózisban az ilyen hírekből, mert akkor az ezektől való félelem túlsúlyba kerül ahelyett, ami egy ilyen korú gyerek életét ki kellene, hogy töltse: a játék. Ezért is fontos, építő jellegű, ha pl. a vacsorát együtt töltik, beszélgetnek és a televíziót, a rádiót kikapcsolják közben. Az ilyen tevékenységek fogják a stabilitást megadni egy fejlődő emberkének.

Amikor beszélgetünk a gyerekkel, akkor ne csak a problémát hangsúlyozzuk ki, hanem beszéljünk a lehetőségekről is. Mondjuk el neki, hogy sok ember dolgozik azon, hogy ilyenek ne történjenek meg. Egy felnőtt válasza mindig nyugtató, mert a gyerek úgy érzi, hogy rend van a világban és ők kézben tartják a dolgokat.