Ablakon keresztül nézi az esőt:
– Hűűűű! Hogy zokog!
Déneske mostanában mindent önállóan szeret(ne) csinálni. Az előbb beverte a fejét, kérdezem:
– Megpusziljam?
– Majd ÉN!
– Hogy puszilod meg a saját fejedet? – kérdeztem kétkedve.
– (kicsit gondolkodott, majd kivágta:) Egyedül!
Hogy ez nem jutott eszembe…!
Altatom Botit. Összebújva beszélgetünk, mikor elkezd suttogni.
-Anya! Szeretem Borókát!
Szívem összes szeretetével ölelem meg és mosolygok. Hát ennek is eljött az ideje. Már a jövőben járnak gondolataim,mikor tovább suttogott.
-Anya! A fúrógépet is szeretem!
Vásárolni voltunk. Mikor elérkeztünk a joghurtokhoz a szokásos módon Boti kiválasztotta, hogy zöldet, vagy kéket vegyünk. Toltam volna tovább a kosarat joghurtostul, Botondostul, mikor kiszúrta az óriás kiszerelésű jogit. Persze azt szerette volna. Én meg nem. Már kompromisszumra jutottunk, és indultunk tovább, mikor fiam egy arra haladó ember kezét megfogta, és kérte:
– Bácsi! Adj Botinak nagy jogit!
Majd félrebillentett fejjel, nagy macskaszemekkel hozzátette:
– Légyszíves!
A tegnap esti szösszenet, mikor apjával egy játékot nem találtak, amit Boti elrakott valahová, de szerinte nem ő volt. Apa: – Botika! Gyanús vagy te nekem!
Boti mélyen az apja szemébe nézett és közölte: – Nekem is!
én: … (levegőt vettem, nyitom számat)
ő: Neeem! Te ne mondjál semmit! Én mondok semmit!
én: (…röhögés 🙂 … bocs)
– Helló Misa. Mi volt ma az oviban?
– Hát, délelőtt belecsapódott a napba egy óriásmeteor, ami szétrobbantotta. Ettől eléggé sötét lett, ráadásul a robbanási energia kilökött minket az űrbe. Aztán beleragadtunk valami lényegtelen kis bolygónak a mágneses mezejébe, ahol meg egy nagy vihar volt éppen. Aztán volt még egy gamma robbanás is, ami miatt azt hittük, nekünk már tényleg kampec, de nem, mert visszaestünk pont ide, a Napsugár csoportba – bár nem tudom, mostantól ez a név mennyire használható itt, mert a szétrobbantott nap elég kevéssé világít.
– Ühüm. Más nem volt?
– Nem. Otthon kapok csokit?