Gyermekpszichiáterként gyakran elmondom szülőknek: gyermeket nevelni egyike a legnehezebb feladatoknak az életben, tudva, hogy, amit teszünk, vagy mondunk, annak hosszútávú következménye van.
Mivel teszünk a gyermekünk számára a legjobbat? Hogyan tudjuk megmutatni nekik a helyes utat?
Nem azzal a képességgel születünk, hogy meg tudjuk különböztetni, hogy mi a jó és mi a rossz. Ezt gyermekkorunkban a szocializáció során és a szüleinktől tanuljuk meg. Ezért fontos a visszajelzés, hogy mi az, amit jól csináltunk és mi az, amit nem. A legfontosabb a dicséret. Már kutatások is bizonyítják, hogy nevelni ezzel lehet a leghatékonyabban. Hisz azt a viselkedést kell megerősíteni, amit viszont szeretnénk látni. De azt is tudnia kell a gyermeknek, ha valami rosszat csinált. Ezt hogy tudják elsajátítani a mi segítségünkkel?
Mint minden nevelési kérdésnek -így annak is, hogyan fegyelmezzük gyermekünket- ez a 3 alapelv adja az irányvonalat.
Következetesség
Nem jó, ha a szülő hangulatától függ mi a reakciója ugyanarra a viselkedésre: szidással reagál, a másik alkalommal megbocsátó mosollyal.
Igazságosság
Hitelesség
Fontos, hogy a fentieket nyugodtan, higgadtan tegyük. Hisz, akkor nem sodornak el az érzéseink. Ahhoz, hogy megértse (pontosabban megérezze) a gyermek, hogy melyik cselekedete miért nem elfogadható, fontos, hogy érzelmi megnyilvánulásunk összhangban legyen a mondatainkkal.
Az érzelmi zsarolás
„Nem szeretlek, ha nem vigyázol az új nadrágodra!” – Akár ez is kicsúszik egyszer-egyszer. Kerülendőek az olyanfajta büntetések, amikor a szülő nem szól hozzá gyermekhez. Ezt szakmai nyelven szeretetmegvonásnak nevezzük. A gyermek ilyenkor azt éli meg, hogy nem fontos a szüleinek, nem szeretik. Feltételezem, nem ez a célja a büntetésnek.
Az ijesztgetés, a fenyegetés
„Ha nem hagyod abba, szólok apádnak!” Ne csináljunk apából mumust, akitől a gyermek félni kezd. Az ilyen mondatok a kicsi szorongását fokozzák (és a mi feladatunk éppen ennek csökkentése lenne). A fenyegetés, ijesztgetés olyan mértékű feszültségfokozódással járhat, hogy gyermekünk pánikba esik és gyakran pont ilyen állapotban követnek el több hibát.
Testi fenyítés
A fizikai bántás megfélemlítést vált ki. Azok a gyerekek, akiket megütnek, agresszívebbek lesznek. Nem mellesleg sérüléseket is okozhat.
Megalázás
„Ha én is ilyen ügyetlen lennék, nem lenne munkám!” A lelki fejlődésünk során ezek a reakciók az önértékelést gyengítik, biztonságérzete csökken.
Ne éljünk vissza életkori illetve erőfölényünkkel!
Az ilyen viselkedések nagymértékben a szülők tehetetlenségét jelzik. Aláássák gyermekük biztonságérzetét és a szülőkbe vetett végtelen hitet.
Az egyik legmélyebben ható tanulási folyamat a mintakövetés. Ha a fentieket használjuk, azt a rossz következtetést vonja le a gyerek, hogy ezek elfogadott viselkedések, és feszültségoldó stratégiák.
A legfontosabb mindezek előtt, hogy gyermekünk tudja és érezze, hogy szeretik, elfogadják. A büntetésnek sohasem a személyre, hanem a tettre kell irányulnia. Soha ne mondjuk azt, hogy “rossz vagy”, hanem inkább azt, hogy “most rosszat csináltál”. Mert attól, hogy otthon hagyta a tornazsákját, még nem lesz rossz gyerek. Ezt nevezzük feltétel nélküli szeretetnek, ami annyiból állna, hogy a gyerek “egészét” vesszük figyelembe: azt szeretjük benne, aki, és nem azt, ahogyan viselkedik, vagy amit csinál. Így a gyermek megtanulja, hogy teljesen elfogadják és ez az alapja az egészséges önbizalom kialakulásának.
http://infoneked.hu/szakertoi-oldal-buntessunk-ha-igen-hogyan/